Esküvő Titkok - Interjúk esküvői szolgáltatókkal

Ambrus Anna esküvőszervező

Mióta foglalkozol esküvők szervezéssel?

Esküvőszervezéssel 2 éve foglalkozom.

Hány esküvő koordinálásában vettél részt eddig?

Öt esküvő koordinálásában vettem részt. Volt ahol a menyasszonyi csokor, dekoráció zenekar stb. szervezését is én bonyolítottam, sőt a virágdekorációt, csokrokat magam
készítettem. Volt olyan esküvő, ahol délelőttől másnap 02 óráig voltam az ifjú pár mellett, ameddig szükségük volt rám, hogy minden úgy sikerüljön, ahogyan ők azt elképzelték.

Sokan úgy gondolják, hogy egy esküvőszervező luxus és fölösleges, Neked mi a véleményed erről?

Én azt gondolom, hogy egyáltalán nem luxus az esküvőszervező tevékenysége. Tapasztalatom, hogy először idegenkednek tőle, hogy majd ők ezt is azt is megoldják, de amikor közeleg az esküvő napja, ide-oda kapkodnak, akkor feladják, hogy pár hónappal az esküvő előtt mennyire belefáradtak, pedig még a lényeg vissza van.

Az esküvő napján és a lakodalom végén nem tudják elégszer megköszönni, hogy milyen nagy segítség volt az, hogy nekik nem kellett, csak magukkal és a családtagjaikkal foglalkozni.

Milyen árakon dolgoznak általában az esküvőszervezők?

A többi esküvőszervező árszabását csak a honlapjukról tudom, mindenki testre szabott árakat állapít meg magának. Az én áraim a szolgáltatóktól kapott ajánlatokat tartalmazzák, másért nem kérek semmit. Az esküvő napján a részvétel és a szervezés díja 4.000,-Ft óránként.

Mi a legemlékezetesebb pillanatod, ami esküvőszervezőként történt Veled?

A legemlékezetesebb pillanat ami eddig történt velem, az, hogy éjfél előtt készülődtem a gyertyafénykeringőhöz, mivel szabadtéri keringőt szerettek volna. Letűztem a fáklyákat, meggyújtottam őket, ezután a vendéglő udvarán lévő kis szökőkutas kereti tóba helyeztem bele az úszógyertyákat. De ahogyan meggyújtottam a gyertyákat a szél szinte azonnal el is fújta. Éjfél előtt teljesen szélcsend volt, de akkor feltámadt a szél. Gondoltam bemegyek és megbeszélem a párral, hogy ha elfújja a szél, akkor teljes sötétség fog lenni és a videós szinte semmit nem fog látni. Megbeszéltük, hogy csak gyújtogassam őket, ők pontosan 5 perc múlva készen állnak a gyertyafénykeringőre, talán marad pár gyertya, ami fényt ad, ha a többi el is alszik.

Mire a medencéhez léptem, a fáklyák fényénél láttam, hogy több pici gyermek pancsikol a tóban az úszógyertyákat próbálják kihalászgatni. Akkor már nem is annyira a
gyertyafénykeringő volt az érdekes, hanem a vendégsereg kivonult és a gyerekeket nézték mosolyogva -még jó hogy egy forró nyári estén történt mindez-.

Tudsz mondani egy nagyon extrém példát, amivel valamilyen esküvőn találkoztál?

Extrém példa: Egy parkerdőben egy kis szigeten végrehajtandó házasságkötést kellett szervezni. A kihangosítást próbáltuk engedélyeztetni. A hangmérnök a szigeten a tóban szerette volna a kábelt vezetni, mert így csak 250 m. kellett volna, de az illetékes hivatal kb. 3 hétig engedélyezte, utána visszavonta, ezután újra megengedte, az esküvő előtt 1 héttel újra visszavonta. Így sajnos a felszínen kellett végigvezetni a hosszú kábelt félve attól, hogy az úton átvezetve a vendégek cipősarka elakad, ez kb 2 hónapos hercehurcát vont maga után.

Mi az, amit a legnagyobb előnyödnek tartasz, mint esküvőszervező?

A legnagyobb előny az esküvőszervezésben az, hogy a párokat és a szülőket megkíméljük a sok-sok utánajárástól, az ezzel járó kudarcoktól, bonyodalmaktól. A szervezést szinte profi szinten sajátítjuk el és bonyolítjuk le. Így lesz tökéletes az esküvőjük, minden úgy alakul ahogyan ők ezt eltervezték, hiszen ez az ő napjuk, aminek felejthetetlennek kell lennie.

Esküvőszervezőként hogyan látod, min múlik egy esküvő illetve lakodalom sikere?

Az esküvő és az utána következő lakodalom sikere sokban múlik a jó szervezéstől. Ezért kell a nagy nap előtt forgatókönyvet készíteni. Abból minden mozzanatot követni tudunk a pár, a hozzátartozók, a vőfély, a zenekar, a fotós, videós, fodrász, stb. lépésről lépésre követheti az egész nap és az éjszakára tervezett dolgok minden mozzanatát.

Elérhetőség
Karlné Ambrus Anna esküvőszervező
0674406541
ancsaka@t-online.hu
www.fenygyuru.hu

Szólj hozzá!