Mióta foglalkozol esküvők szervezéssel?
12 éve foglalkozom virágkötészettel, így a virágok kapcsán már egy évtizede részt veszek az esküvői folyamatokban. Rendezvényszervező cégem is ennek kapcsán alapítottam, 2006-ban Kádas Ildikó kolléganőmmel.
Hány esküvő koordinálásában vettél részt eddig?
Kb. 20
Esküvőszervezőként hogyan látod, min múlik egy esküvő illetve lakodalom sikere?
Ez egy összetett dolog. Nagyon sok apró dolgon múlik egy esküvő sikere, de ezek az apró dolgok minden esküvőn más és más, hiszen minden lakodalom egyedi és megismételhetetlen, mások a meghívott vendégek, így mások az igényeik is. Éppen ezért gondolom azt, hogy érdemes szervezőre bízni az esküvő és lakodalom megszervezését, mert van már rutinja.
Odafigyel olyan dolgokra is, ami az ifjúpárnak valószínűleg eszébe sem jutna. Ilyen lehet pl. a vendégek étkezése.. vegetáriánus, liszt érzékeny stb., az ültetés, de ide sorolhatjuk a szórakoztatást is, hiszen ma már rengeteg lehetőség van a tarsolyunkban, ami egy laikusban fel sem merül. Egy jól összehangolt csapatot kell összehozni a Nagy Napra! Profi: zenészeket, pincéreket, szakácsokat, vőfélyt, fotóst, videóst, virágkötőt, dekoratőrt, akik jól tudnak együtt dolgozni és a tudásukkal, rutinjukkal, profizmusukkal járulnak hozzá a lakodalom sikeréhez! Ezen felül természetesen a násznép jóindulatán is sok múlik.
Sokan úgy gondolják, hogy egy esküvőszervező luxus és fölösleges, Neked mi a véleményed erről?
Sajnos valóban ez az általános vélekedés ma magyar országon az esküvőszervezésről. Luxusnak semmiképp nem nevezném, inkább költségkímélőnek, hiszen a házasulandóknak ez semmilyen plusz kiadással nem jár, sőt inkább csökken a budget, hiszen rengeteg telefon-, internetköltséget és időt takarítanak meg. Feleslegesnek, pedig a fent említett rutinosság miatt nem nevezném. Honlapunkon erről a témáról bővebben is írtunk.
Milyen árakon dolgoznak általában az esküvőszervezők?
A jellemző a jutalékos rendszer.. nagyon kevés olyan szervező van, aki ettől eltér. Természetesen, ha a megrendelő ragaszkodik hozzá, nálunk is van lehetőség arra, hogy egy előre megbeszélt összegért bonyolítsunk le egy esküvőt, de erre nálunk még nem volt példa. Mi is jutalékos rendszerben dolgozunk, az alvállalkozóinktól kapunk jutalékot a hozott munkáért. Ez az ő áraikba már eleve be van kalkulálva, így a párnak ez nem jelent többletet, sőt sok esetben mi még kedvezőbb árat tudunk ki alkudni, a jó kapcsolataink és a folyamatos munkabiztosítás révén. Viszont egyszeri konzultációs díjat számítunk fel az első megbeszélésen, ami az esküvő végén levonásra kerül, ez számunkra egy biztosíték, hogy nem feleslegesen dolgozunk hónapokig.
Mi a legemlékezetesebb pillanatod, ami esküvőszervezőként történt Veled?
Egyszer egy menyasszony könnyek között köszönte meg a munkám, annyira meghatódott először a látványtól, ami az általam feldíszített teremben fogadta.. majd amikor meglátta a menyasszonyi csokrát…. én is meghatódtam! Csak állt a gyönyörű fehér ruhájában a feldíszített terem közepén és potyogtak a könnyei. Azt mondta mindig erről álmodott!
Kicsit talán minden nő királynő szeretne lenni.. :-)
Tudsz mondani egy nagyon extrém példát, amivel valamilyen esküvőn találkoztál?
A XXI. században már rengeteg eszköz van a kezünkben, amellyel különlegessé, vagy akár extrémmé tehetünk egy esküvőt. Ilyen például a csoki- és pezsgő szökőkút, a galamb-, vagy pillangóröptetés, a pezsgő hibiszkusszal, a jelmezben megtartott ceremónia.. de extrém lehet egy rendhagyó helyszín is.
Velünk csak majdnem történt egy extrém helyszínes esküvő, de a pár meggondolta magát, talán egy kicsit a mi hatásunk miatt is. Egy óriási, hófehér limuzinban, Budapest felé tartva szerették volna kimondani a „Boldogító Igent”! Végül egy mesebeli kastélyban tartották meg a ceremóniát, ami (szerintem) szintén felejthetetlen, a számukra és a násznép számára is, mert így lehetőségük volt arra, hogy több családtag és barát osztozzon az örömükben és a ceremónia után a limuzinnal mentek a lakodalom helyszínére, így mindenki boldog lehetett!
Mi az, amit a legnagyobb előnyödnek tartasz, mint esküvőszervező?
A tapasztalatot, a hozzáértést, a kreativitást, a kommunikációs készséget és megbízhatóságot.
Igazából, bármit is válaszolok erre a kérdésre szerénytelennek hangzana, de bízom benne, hogy megbízóim is hasonlóan vélekednek.
Elérhetőség
Fehér Nikolett, esküvőszervező
feher.nikol@eskudjmeg.hu
06 (70) 272 44 00
www.eskudjmeg.hu
