Mióta foglalkozol esküvők szervezéssel?
Az esküvő, ill. rendezvényszervező vállalkozásomat ebben az évben indítottam be a dél-alföldi régióban. Előtte elvégeztem egy tanfolyamot Rátkai Tímeánál.
Hány esküvő koordinálásában vettél részt eddig?
Az eltelt, rövid időszakban 2 esküvőm volt.
Esküvőszervezőként hogyan látod, min múlik egy esküvő illetve lakodalom sikere?
A sikeres esküvő, lakodalom titka a közös hang megtalálása a párral, a szervező részéről kompromisszum készség, talpraesettség. Egy a lényeg: Első az Ifjú Pár!
Ugyanakkor, ha a jó hangulat megvan, akkor nagy baj már nem történhet.
Sokan úgy gondolják, hogy egy esküvőszervező luxus és fölösleges, Neked mi a véleményed erről?
Nem gondolom, hogy esküvőszervezőt felfogadni a mai világban luxusnak számítana. Az esküvőszervezőnek a legtöbb esetben nem kell külön munkadíjat fizetni, tehát pluszköltség nem halmozódik fel, ráadásul egy szakértőt is kap maga mellé a pár, aki bármilyen kérdésben elfogulatlanul tud segíteni.
Milyen árakon dolgoznak általában az esküvőszervezők?
Konkrétan nem tudom megmondani, hogy a többiek milyen árakon dolgoznak, de mint azt az előbbi válaszban is említettem, nekem nem a pár fizet. A szolgáltatóktól kapom a jutalékot.
Mi a legemlékezetesebb pillanatod, ami esküvőszervezőként történt Veled?
Nem tudok és nem is szeretnék kiemelni legemlékezetesebb pillanatot, mert minden esküvő egyedi, teljesen más, és a maga nemében különleges. Ezért imádom ezt a hivatást.
Mi az, amit a legnagyobb előnyödnek tartasz, mint esküvőszervező?
Legnagyobb előnyöm? Mindig a tökéletesre törekszem, egy esküvő esetében nem lehet hibázni, maximumot kell nyújtani. Emellett imádom az esküvőket, és a szürke hétköznapokból kilépve jelen lenni mások talán legboldogabb napján fantasztikus érzés.
Elérhetőség
Nacsa Judit esküvőszervező
nacsajudit@nagynapszegeden.hu
06 (70) 249 4308
www.nagynapszegeden.hu
