Esküvő Titkok - Interjúk esküvői szolgáltatókkal

Chrobák János vőfélyHány éve foglalkozol vőfélykedéssel?

1985 óta – előtte mint néptáncos.

(Bár egy régi családi fénykép tanúsága szerint öt évesen keresztapám oldalán, mint „kisvőfély” már szerepeltem, ugyanis keresztapám és az ő édesapja, az én nagyapám is vőfély volt már a régi időkben. Innen az indíttatás is, na meg a tánc, szorosabban a néptánc szeretete. Mert aki erre ráérez, hogy ez a tánckultúra nem egy szűkebb réteg színpadi megmutatkozása, hanem egy ma is élő igen igényes közösségi szórakozási forma, az soha el nem távolodik tőle. Azt meg bizton állíthatom élete végéig frissen, egészségesen tartja testben és lélekben.)

Mi az amit a legnagyobb előnyödnek tartasz, mint vőfély?

Táncolok a lakodalmakban (vendég hölgyeket szívesen megforgatom), táncos és egyéb műsorokat szervezek, nem magamat igyekszem központba állítani.

Mit jelent számodra vőfélynek lenni?

Mindenek előtt a csodálatosan szép és letisztult hagyományainkat, kultúránkat ápolni és továbbadni, átörökíteni a jövő generációi számára, hiszen hol lehetne a legjobban, mint egy új élet kezdetén. Nem utolsó sorban derűs jókedvet sugározni, hogy a násznép jól érezze magát, ne kényszeredetten feszengjen e jeles napon. Végül is mindenben segítségére lenni az ifjú párnak.

Hány esküvőt vezényeltél már le?

Sok vőfély dicsekszik, hogy milyen sok esküvőn vett részt. Felesleges. 24 év gyakorlata felkészített arra, hogy ne szorongjak tevékenységem közben. A világ számos kis és nagy színpadain, nemzeti színházaiban, sportcsarnokaiban léptem fel sikerrel, már nem izzad a tenyerem a nyilvánosság előtt. De hozzáteszem, egy jó vőfély (vőfény) igazából csak akkor nyugszik meg, ha már megköszönték közreműködését és elégedettek voltak vele.

Mi a legemlékezetesebb pillanatod, ami vőfélyként történt Veled?

Minden esküvő emlékezetes, minden esküvőre úgy megyek, mint a saját keresztlányom esküvőjére, pedig az csaknem három nap-három éjjel tartott.

Szerinted min múlik leginkább egy esküvő hangulata?

Egy jó vőfélyen! “:-)” – de komolyra fordítva a szót, leginkább azon, hogy jól akarják -e érezni magukat a vendégek, vagy sem. Persze, (most lehet, hogy érdeket sértek!) egy jó zenekar is kell, aki, vagy akik élő zenét játszanak.

Mi a véleményed általában a vőfélyekről?

Nincs véleményem mert másokat nem nézek, leszámítva azt mikor Gyönyörű Zsiga barátom, aki szintén vőfély és igen kiváló, szóval az ő rendezésében Földesen minden évben részt veszek a Kárpátmedencei Vőfély Találkozón, ami igen magas színvonalú, és melyen nagyon sok jó vőfély fordul meg. Egyébként fiatal párok mondják, hogy bizony sok a “ripacs”.

Milyen árakon dolgoznak általában a vőfélyek?

Hogy milyen árakon dolgoznak? Senkinek nem turkálok a zsebiben. Nem illik. Az ingyentől a kifizethetőig. De hallottam elképesztő összegről is. De azt el kell mondanom, hogy egy jó vőfély megdolgozik – mondjuk úgy – a tiszteletdíjáért.

Mi a legfontosabb, amit elmondanál magadról, mint vőfély?

Azt hiszem, és tudom is, hogy sok fiatal párnak, és vendégnek lettem “barátja” e néhány órás jó hangulatú  este után.

Tudsz mondani egy nagyon extrém példát, amivel valamilyen esküvőn találkoztál?

Extrém példa? – mikor a lakodalomból, a rend okvetetlenkedő őrei is négy kézláb mentek, vagy inkább másztak vissza az őrsre. (na ez még a nagy huncut váltás előtt volt)

Leginkább miben különbözöl a többi vőfélytől?

Mindenben.

Mi az az 5 dolog, amit Tőled kapnak az ifjú párok?

Szeretet, kedvesség, jókedv, megbízhatóság, egy életre szóló kedves emlék. De ezt egyben kapják!

Elérhetőség
Chrobák János, vőfély
chrobakvofely@freemail.hu
06 (20) 941-5248

http://atiksz.uw.hu

Szólj hozzá!