Esküvő Titkok - Interjúk esküvői szolgáltatókkal

Cirok Norbert vőfélyHány éve foglalkozol vőfélykedéssel?

Amikor befejeztem az elsö középiskolát, édesapám azt ajánlotta, hogy kezdjek el vőfélykedni. Az egész onnan indult, hogy egyik ismerőse nősült abban az évben, és a vőlegény szülei nem akartak vőfélyt hivni a lakodalmukba.

Apám erre azt mondta nekik, hogy egy esküvői ceremónia lebonyolításához igenis szükség van vőfélyre. Ekkor ajánlotta nekem, hogy tanuljak meg pár szöveget, nézzem meg néhány lakodalom menetét és próbáljam meg. Én erre igent mondtam, és díjmentesen elvállaltam a vőfélykedést az ismerős lakodalmában.

Az első szereplésem már adott egy ujabb lehetőséget, és azóta minden évben több és több a lakodalmak száma. 22éves létemre, idén már hetedik éve üzöm ezt a mesterséget.

Mi az amit a legnagyobb elonyödnek tartasz, mint vofély?

Előnyöm? Talán az ismerettség… Örömmel veszem azt, ha valaki odajön hozzám, és azt modja, hogy “Huuu, hát téged mintha már láttalak volna egy lakodalomban. Te nem szoktál véletlen vőfélykedni?”. Ez mondjuk jól esik, de a legszebb az egészben, hogy egy lakodalomban a vőfély jól érezheti magát, és még fizetnek is neki érte.

Mit jelent számodra vofélynek lenni?

Vőfélynek lenni jó, viszont nagy felelősséggel is jár. Tapasztalataim szerint ugyanolyan fontos egy lakodalom menetének levezetése, mint az hogy milyen verset illetve rigmust mond egy vőfély. Számomra a vőfélység egy rang.

Hány esküvőt vezényeltél már le?

Az igazság az, hogy sajnos nem tartom számon az elmult lakodalmak számát. Az első évben 3 vagy 4 lagziban dolgoztam, az utána következő evekben pedig 10 lehetett az átlag. Tehát eddig körülbelül 50esküvőn vagyok túl.

Mi a legemlékezetesebb pillanatod, ami vőfélyként történt Veled?

Egyik szövegemet, amikor viszem be a pörköltet, azzal fejezem, hogy “A hölgyek közül, akinek nem jutott farka, az vacsora végén nálam jelentkezzen!”. Ezen a vendégek általában mindig nevetnek, de valójában nem szokott senki jelentkezni.

Mígnem egy alkalommal egy idősebb néni azt mondja nekem: “Fiatalember, nekem sajnos nem jutott farka, tudna segiteni?” Ha egy fiatal csaj jön oda hozzám, akkor talán tudtam volna mit mondani, de igy…. Gondolhatod milyen zavarban voltam, és csak hebegtem valamit a 60év körüli néninek.

Szerinted min múlik leginkább egy esküvo hangulata?

Erre a kérdésre nem fogom azt válaszolni, hogy a vőfélyen, mert nem is ugy gondolom. Szerintem egy esküvő hangulata leginkább a vendégek összetételétől függ. Ha a vendégek nem szeretnek táncolni, akkor hiába játszanak jól a zenészek. Vagy mondhat egy vőfély bármit is, ha a násznép inkább beszélgetne. Szerintem ez mindig mástól függ.

Mi a véleményed általában a vőfélyekről?

A vőfély szerepét egy lakodalomban nagyon fontos dolognak tartom, viszont nem szeretem azt, ha valaki nagyon kiabál. Általában, ha megemlitem a vőfély szót, rögtön egy kiabálós ember jut mindenkinek az eszébe, aki népviseletbe öltözve hadonászik egy szalagokkal teli bottal. Én nem vagyok annyira a hagyományok hive, sőt általában öltönybe szoktam felöltözni, amire ráteszik a kendőt és a virágot. Próbálom mindig elegáns módon, és hangosan, de nem kiabalva levezetni az esküvőket.

Milyen árakon dolgoznak általában a vofélyek?

Én Vajdaságban élek, és eddig a legtöbb esküvőt itt bonyolitottam le. Környékünkön nem annyira drágák a vőfélyek, de erre is átlagban elkérnek olyan 80euro körüli összeget. Magyarországon körülbelül 30ezer forinttól indulnak az árak,  és ez kb 50-55ezerig terjed, de vannak olyanok is, akik elkérnek 80, sőt 150ezret is. Attól is függ, hogy ki mennyire ismert, hány év tapasztalattal rendelkezik, milyen esküvőket vezényelt már le, milyen messzire van az esküvő helyszinétől, stb.

Mi a legfontosabb, amit elmondanál magadról, mint vőfély?

Talán az, hogy jól tudok alkalmazkodni. Igyekszem mindig rugalmasan hozzáállni azokhoz az emberekhez, akikkel együtt kell dolgoznom.

Tudsz mondani egy nagyon extrém példát, amivel valamilyen esküvőn találkoztál?

Erre most nem tudok válaszolni, mert nem tudom mire gondolsz, de extrém dolgok mindig vannak.

Leginkább miben különbözöl a többi vőfélytől?

Mint már emlitettem, talán abban hogy én nem vagyok népies, inkább az elegancia és a fiatalos stilus híve vagyok, persze megfelelő határokon belül.

Mi az az 5 dolog, amit Toled kapnak az ifjú párok?

Megbízhatóságot, kedvességet, mosolyt, fiatalos lendületet, és rugalmasságot.

Elérhetőség
Cirok Norbert, Péterréve-Ada (Vajdaság)
manastico@gmail.com
00 (381) 63-72-48-692

1 Hozzászólás to “Cirok Norbert, vőfély”

  1. Bartucz Zsolt szerint:

    Norbi én is vőfély kedek 10 éve és 2009.november 14.-én vőfély-zenésztalálkozó lessz magyarországon csongorád megye Tőmörkény en ha tudsz gyere el vagy hivj a 36/705487093 as mobilszámon jó egészséget és jó munkát kiván zsolti vőfély

Szólj hozzá!