2006 előtt míg le nem folyt az első lagzim, el sem tudtam képzelni magam, mint vőfély, de most meg azt nem tudnám elképzelni ha nem lennék az. Szakmámból kifolyólag is testhez álló számomra, vendéglátós végzettséggel, imádok az emberekkel foglalkozni. |
Számomra az esküvő, különösen a lakodalom menete az utcaszínházhoz hasonlítható: nincs két egyforma alkalom, az előadásmód idomul a mindenkori hangulathoz, a „közönséggel” a lehető leggyorsabban kell kontaktust kialakítani, és ezt fenntartani, tovább építeni. |
A lakodalom vőfély nélkül olyan mint egy jó autó kormány nélkül, a vidámság az egy alap beállítottságom, a versek egyrészt írom és átírom, valamint gyűjtöm, viszont egy jó vőfélynek rendelkezni kell jó kiállással, kiejtéssel, kommunikációval, határozottsággal… |
Az én egyediségem abban rejlik, hogy a vőfélységet a zenei tudásommal, ill. éneklésemmel ötvözöm. Így adódik számomra a lehetőség, hogy mikrofonnal a kézben a vendégek között énekesként is jelen vagyok. |
A legtöbb vőféllyel ellentétben, a verseimet nemcsak elmondom, hanem előadom. Ráadásul, saját általam írt verses repertoárral szolgálok, ami sokkal színvonalasabb, mint általában más vőfélyeké. Nálam a rím és a ritmus tökéletessége, elengedhetetlen kelléke a verselésnek, amit még más egyetlen vőfélynél sem tapasztaltam. |
Maximalista vagyok. Nem elégszem meg a jelenlegi tudásommal és műsorommal, hanem mindig azt kutatom, hogy miként lehetnék még hatékonyabb. Ha fokozni tudom a hangulatot, akkor bevetem magamat, de sosem szakítom félbe a táncmulatságot és csendben maradok, ha a hangulat a tetőfokára hág. |
Minden esetben az ifjú pár igényeinek megfelelően állítom össze a forgatókönyvet, amit meg is küldök nekik. És ami a legfontosabb, hogy én Vőfély vagyok és nem ceremóniamester. Valamint nem szeretem ha megkötik a kezem, és nem hagynak ’dolgozni’! |
Ez a tevékenység mostanában nagyon felhígult. Sok olyan ember kezdi el űzni, aki csak egy pár verssel rendelkezik és elvállalja az esküvő levezetését, mert úgy gondolja, hogy aránylag jól lehet keresni a vőfélykedéssel, és ha a többinek sikerült akkor neki miért ne sikerülne? Arra nem gondol. hogy egy fiatal pár életét teheti tönkre. |
