Esküvő Titkok - Interjúk esküvői szolgáltatókkal

Radák Tamás vőfélyHány éve foglalkozol vőfélykedéssel?

Az első esküvő amin ily módon részt vettem 1989-ben volt, az unokatestvérem kért meg, hogy „csináljak egy kis hangulatot”. Szerencsére a sógorom akkoriban már „bejáratott” vőfély volt, sokat segített. Aztán valahogy egyre több lett a felkérés és egyre több a tapasztalat. Tehát idén vagyok „20-éves”.

Mi az amit a legnagyobb előnyödnek tartasz, mint vőfély?

Az alapvetően vidám természetemet, az alkalmazkodó képességemet és hogy könnyen megtalálom mindenkivel a megfelelő hangot.

Mit jelent számodra vőfélynek lenni?

Szolgálatot. A fiatal pár és a család szolgálatát, persze nem „szolga módon”. És egy kellemes hobbit, amivel sok embernek okozhatok kellemes órákat és szép emlékeket.

Hány esküvőt vezényeltél már le?

Sajnos ezt pontosan nem vezetem, de a húsz év alatt már túlléptem a háromszáz esküvőt.

Mi a legemlékezetesebb pillanatod, ami vőfélyként történt Veled?

Egyet nem tudok kiemelni, mert sok-sok emlékezetes pillanat volt. Volt hogy engem is elloptak a lakodalomból, volt hogy zenekar nélkül kellett elkezdenem az esküvőt (na az kemény, zene nélkül hangulatot csinálni), előfordult, hogy a rendőr megállított minket menyasszonykeresés közben és a merciben vagy 8-10-en ültünk és megkérdezte hogy: „Ez a 1-es helyi járat?”. De a legszebb emlékem, hogy az öcsém esküvőjét is én vezényeltem le, ami igazán felemelő volt.

Szerinted min múlik leginkább egy esküvő hangulata?

Lehet hogy furcsán hangzik, de nem elsősorban a vőfélytől. Sokat hozzátehet, sokat segíthet, sok múlik a zenén, de legtöbb a násznépen. Ha „nem veszik a lapot”, akár meg is szakadhat a vőfély. Persze ilyenkor is meg kell oldani a dolgokat.

Mi a véleményed általában a vőfélyekről?

Nem gondolom, hogy nekem kellene a vőfélyeket megítélni, főleg, mert ritkán látok vőfélyeket munka közben, mivel általában ugyanakkor én is szolgálatban vagyok. Persze ismerek sok jó vőfélyt és hát kevésbé jót is, de az igazán jó vőfély nem csak melónak érzi az esküvőt, szívesen is csinálja.

Milyen árakon dolgoznak általában a vőfélyek?

Sokféle tarifát hallottam már, a  tízezertől a százezerig. Mindkettőt túlzásnak tartom. Ha azt számoljuk, hogy egy szakember minimum 3.000,-Ft-ért dolgozik óránként, akkor az  10-12 órával számolva, mert, hogy délután mondjuk 4-től éjjel 2-3-ig általában „szolgálunk”. De van hogy már délben kezdünk. És akkor nem nézem, hogy bármilyen buliban mit kér egy fellépő, mert bizonyos szempontból mi is műsort adunk. Szóval magamat közép kategóriásnak érzem (anyagilag).

Mi a legfontosabb, amit elmondanál magadról, mint vőfély?

Alapvetően a népi vőfélyhagyományokat ápolom, igyekszem a mai modern esküvőkbe is beépíteni egy kis régi ízt, értéket. Szeretek mulatni és mulattatni és a tánc sem áll messze tőlem. Tehát alapvetően a mulatós esküvőkben vagyok igazán otthon. De nem ijedek meg akkor sem, ha „modernizálódnom” kell. Nem telepszem rá a bulira, nem akarok mindenáron főszereplő lenni, de ha kell mindenhol és mindig ott vagyok.

Tudsz mondani egy nagyon extrém példát, amivel valamilyen esküvőn találkoztál?

Hát az ma már nem számít extrémnek, hogy a vőlegénynek vagy akár a vőfélynek vetkőzni kell, (menyasszonyt még nem kellett „vetkőztetnem”), tehát az extremitás attól is függ mit visel el az ifjú pár. De az például érdekes volt, mikor több mint száz motoros vezette felé a menetet, mikor traktor hozta a vőlegényt, sőt az ifjú párt, mikor a menyasszonylopók ránk zárták a kocsma ajtót, míg a vőlegény nem fizetett. Szóval sok-sok ilyen emlékem van.

Leginkább miben különbözöl a többi vőfélytől?

Mivel nem látom őket, nem tudhatom, csak hallomásból. De szerintem mindenki más.

Mi az az 5 dolog, amit Tőled kapnak az ifjú párok?

Vidám hangulatot, igényes és szép vőfélyverseket, maximális odafigyelést az esküvő és lakodalom alatt, megnyugtatást, biztatást.

Elérhetőségek
Radák Tamás, vőfély
9221 Levél, Szövetkezet u. 14.
06 (20) 929-22-211
raditom@freemail.hu

Szólj hozzá!