Esküvő Titkok - Interjúk esküvői szolgáltatókkal

Sill Gábor vőfélyHány éve foglalkozol vőfélykedéssel?

Vőfélykedéssel 2003 óta foglalkozom, ezáltal viszonylag “fiatalnak” számítok. Ezzel szemben zenészként 1982 óta vagyok jelen a szolgáltatók között, tehát leginkább a 27 éves tapasztalatomat emelném ki.


Mi az amit a legnagyobb előnyödnek tartasz, mint vőfély?

A maximalizmusom. Vőfélyként és zenészként egyaránt átlátom, és törekszem arra, hogy az ifjú pár elképzelései valóra válhassanak, hiszen ez a nap csakis Róluk szól. Fontos számomra a személyes kontaktus, hogy megismerhessem a pár személyiségét, ehhez igazítom az előadásmódomat.

Előnyöm még, hogy akár teljes stábbal (zene-fotó-videó-virág-dekoráció-autó) tudok rendezvényt vállalni-szervezni. Többször előfordult, hogy egy-egy szolgáltató az utolsó pillanatban lemondta szolgáltatását, akit a saját stábomból (Lagzi Team) pótolni tudtam.


Mit jelent számodra vőfélynek lenni?

Megtiszteltetés és hivatás, bár nem ez a főállásom.


Hány esküvőt vezényeltél már le?

150-200 körül, nem számolom.


Mi a legemlékezetesebb pillanatod, ami vőfélyként történt Veled?

Minden lakodalomban vannak emlékezetes pillanatok, hiszen minden helyzet egyedi, és megismételhetetlen. Sok esetben vannak olyan váratlan pillanatok, melyeket megfelelő módon kezelni, áthidalni, megoldani szükséges.

Ezek közül kiemelném az első élményemet: zenészként dolgoztam egy lagziban, ahol a minősíthetetlen stílusa miatt hazaküldték a vőfélyt, és a folytatással engem bíztak meg. Bár nem voltam felkészülve a verselésre, de prózailag mindent megoldottam a legjobb tudásom szerint, és a vendégek is maximálisan elégedettek voltak velem. Az adott helyzetben nagyon megfogott ez az új szerepkör, ettől kezdve tudatosan törekedtem arra, hogy a legnevesebbekhez felzárkózhassak.


Szerinted min múlik leginkább egy esküvő hangulata?

- a vendégek összetétele, életkora
- vőfély
- zene
- konyha
A felsorolásom nem sorrend, sokkal fontosabb az összetevők egymásra gyakorolt hatása.


Mi a véleményed általában a vőfélyekről?

Minden vőfély egyedi, ismételhetetlen, utánozhatatlan. A megrendelő tiszte, hogy válasszon közülünk. A vőfélységet egy szakmának, ill. hivatásnak tartom, melyben vannak elhivatottak és gyengék. Úgy érzem, nem tisztem az értékelés, de maximálisan osztom Székely Domi véleményét. A jó vőfélyt arról lehet megismerni, hogy mindig igyekszik fejleszteni önmagát, viszont a vőfélységhez nincsenek tankönyvek, mint más tevékenységekhez. Ezt egyszerűen érezni kell.


Milyen árakon dolgoznak általában a vőfélyek?

10.000-150.000-ig, ahol nem mindig a magas ár határozza meg a szolgáltatás minőségét.


Mi a legfontosabb, amit elmondanál magadról, mint vőfély?

Minden vőfélynek a maga módján egyedinek kell lennie, és amint már említettem, a megrendelő tiszte a választás. Az én egyediségem abban rejlik, hogy a vőfélységet a zenei tudásommal, ill. éneklésemmel ötvözöm. Így adódik számomra a lehetőség, hogy mikrofonnal a kézben a vendégek között énekesként is jelen vagyok.

Pl. beköszöntöm a sültet vagy bort, és máris énekelem hozzá a megfelelő dalt. Mivel városi vőfélynek tartom magamat, igazodtam a városi elvárásokhoz is. Egy vőlegény búcsúztatásnál, kikérésnél nincs jelen a zenekar, én viszont harmonikával érkezem, és a szükséges nótákat elő is adom.


Tudsz mondani egy nagyon extrém példát, amivel valamilyen esküvőn találkoztál?

Gondolom, itt negatív példát szükséges.
- Egy 250 fős lakodalomban a “party service(???)” előbb hozta a sülteket, mint a levest, ehhez kellett igazítanom az ételek beköszöntését.
- A Hiltonban rendezett elit, “szmokingos” lakodalomban a vőlegényt verni kezdte az apja, nekem kellett szétválasztanom őket.


Leginkább miben különbözöl a többi vőfélytől?

Zenész-vőfély vagyok.


Mi az az 5 dolog, amit Tőled kapnak az ifjú párok?

- megbízhatóság (soha nem mondtam vissza egyetlen felkérést sem, valamint a mai napig tartom a kapcsolatot az ifjú párokkal, akiknek a lakodalmán vőfélykedhettem.)
- pontosság
- a körülményekhez és a környezethez való maximális alkalmazkodás, váratlan helyzetek problémamentes megoldása
- az utolsó vendég távozásáig történő jelenlét
- buli, zene, poénok, csapatjátékok
- hagyományőrzés


Elérhetőség
Sill Gábor, vőfély
1039 Budapest, Lukács György u. 22. II/8.
sillgabor@lagziteam.hu
06 (30) 515-2096
www.lagziteam.hu/vofely.html

Szólj hozzá!