Esküvő Titkok - Interjúk esküvői szolgáltatókkal

Alibi Együttes

Miben különbözik egy lakodalomban zenélni, mint valamilyen más rendezvényen?

Lakodalom esetnében nagyon széles repertoárral kell rendelkezni egy zenekarnak, ugyanis ki kell “szolgálni” minden korosztály igényeit.

Mióta foglalkozol esküvőkön való fellépéssel?

Zenekarunk 1997-ben alakult, akkor még nagyon fiatalok voltunk. Már a fennállásunk első évében is több esküvőn volt szerencsénk zenélni, azóta pedig évente 15-20 esküvőn is játszunk rendszeresen.

Szerinted min múlik leginkább egy lakodalom hangulata?

A zenekaron nagyon sok múlhat, de természetesen a jó zene mellet fontos szerepe van egy megbízható ceremóniamesternek, hangulatos helyszínnek, vendégbarát kiszolgálásnak is.

Mit jelent számodra a zenélés és az, hogy lakodalmakban is felléphetsz?

Bárhol játszunk a zenekarral az nekem kikapcsolódás, öröm. Együtt szórakoztatom a barátaimmal a közönséget. Ez olyan szakma, amelyet nem lehet csupán a pénzért csinálni. Ezt csak addig érdemes csinálni, amíg az ember igazán szereti.

Mi a legemlékezetesebb pillanatod ami zenészként történ Veled egy lagziban?

Egyszer egy lakodalomban reggel 9-ig játszottunk, és amikor kb. 11 körül elindultunk haza, a násznép kb. fele futott a zenekari busz után, és hangosan éltette a zenekart. Ez nagy élmény volt!

Mi az az 5 dolog, amit Tőled kapnak az ifjú párok?

Megbízhatóság, széles repertoár, profi zenészek, minőségi hangtechnika, és fergeteges bulizene!

Milyen árakon vállalnak esküvői fellépéseket a zenészek általában?

Az árakat több tényező is befolyásolhatja: időtartam, technikai igény, útiköltség, stb. Ennek tekintetében zenekarunk jelenlegi tarifája 200-250.000 Ft között mozog.

Tudsz mondani egy nagyon extrém példát, amivel valamilyen esküvőn találkoztál?

Egy esküvőre meg kellet tanulnunk a Star Wars főcimdalát, ugyanis az ifjú pár arra szeretett volna bevonulni. Így hát nem volt más választásunk, megtanultuk :)

Leginkább miben különbözöl a többi zenésztől?

A zenekarunk kizárólag élőben játszik, és saját hangszerén mindenki nagyon tehetséges. Büszkén mondhatom, hogy énekesnőnk a Csillagszületik tehetségkutaó műsorban elődöntős volt. Fontos számunkra a tökéletes színpadkép, igényes, egyedi stílusú megjelenés (erről külön stylist is gondoskodik), és a vidámság, ugyanis a zenekar tagjait nem csak “munkakapcsolat” tartja össze, a civil életben is jó barátok vagyunk!!!

Borbás István
Alibi együttes
0630/608-0830
www.alibiegyuttes.hu

Szólj hozzá!