Miben különbözik egy lakodalomban zenélni, mint valamilyen más rendezvényen?
A lakodalom két család találkozása gyermekeik házasságkötése alkalmából. Roppant tapintatot kíván a zenésztől, hiszen egyrészt mulattatni, másrészt háttér zenét szolgáltatni egyidőben komoly felkészültséget tételez fel. Minden lagzi más, ezért fontos az elvárások „feltérképezése”, zenekarvezetőként évek óta a mintegy 200 műsorszámból álló alaprepertoárt első lépésként el szoktam küldeni, ez segíti a családot (a fiatalokat) a zeneanyag kiválasztásában.
Mióta foglalkozol esküvőkön való fellépéssel?
Sajnos „öreg zenész vagyok, nem füllenthetek” 1959. január elsején kaptam először gázsit a szilveszteri buliért (1958. dec. 31 – 1959. jan. 1.) Esküvőkön orgonistaként (Nászinduló, grieg, Bach, Albinoni, stb. művek 1963-tól rendszeresen 1989-ig működtem közre. (Családi Eseményeket Rendező Iroda alkalmazottjaként) Lakodalmakban 1965 óta zenélek, 1971-ben alakítottuk a jelenleg is működő „Fortuna” együttest, melynek tagjai közül mára ketten maradtunk (sajnos a többi társunk az évek során meghalt.), egy kedves harmónikás-énekes tanítványommal három főre kiegészülve működünk 1999 óta.
Szerinted min múlik leginkább egy lakodalom hangulata?
A lakodalom hangulatát meghatározza a korrekt és tisztességes megszervezés, amikor a vőfély nem akar énekelni, hanem a feladatát végzi, amikor a zenész nem „szórakozik”, hanem szórakoztat, (azaz nem részeg hangulatrontó…), a szülők és a rokonok pedig nem egymást „méregetik”, hanem önfeledten átadják magukat a lakodalmi varázsnak. Nos ezt a varázslatot pedig a felkészült, igényes zenét szolgáltató zenekar tudja hozni.
Mit jelent számodra a zenélés és az, hogy lakodalmakban is felléphetsz?
A lakodalomban való muzsikálás mindig megtiszteltetés számunkra, a család megbízik bennünk, hiszen tudják a korábbi tapasztalatok alapján, hogy a Fortuna együttes zeneszolgáltatására jellemző a magas szintű empátia, azaz úgy játszunk, mintha a saját gyerekünk lakodalma lenne minden rendezvényünk. (Megfogadtuk, addig muzsikálunk, amíg a szeretet érzését maradéktalanul át tudjuk adni, munkaként, muszájból soha nem fogjuk megszólaltatni a hangszereinket !)
Mi a legemlékezetesebb pillanatod ami zenészként történ Veled egy lagziban?
A legemlékezetesebb a saját lakodalmam volt, amikor a feleségem családjának legnagyobb csodálkozására beszálltam muzsikálni vőlegényként. Szerencsére elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, így soha nem jelentett feszültséget a zenei pálya családi életemben.
Mi az az 5 dolog, amit Tőled kapnak az ifjú párok?
- Felkészült, korrekt zeneszolgáltatás
- Kulturált énekhang, a szó nemes értelmében vox humana, szóval emberi hang, techno, ipari zörej, egyéb sületlenség nincs a műsorban
- Szeretet, mely nélkül az egészet abba kell hagyni, a szülők és nagyszülők megbecsülése a jelentős anyagi áldozatért.
- Az ifjú pár maximális segítése az est szervezésében (fotós, videós, normális vőfély ajánlása, dekoratőr, terem, torta, stb.)
- Gyors elpakolás a rendezvény végén, „angolos” távozás, nehogy a fiatalok azt higgyék, valami pluszt akar a zenekar. (Csak megjegyzem, hogy szinte soha nem fordul elő, hogy köszönő e-mailt ne kapjunk néhány fényképpel, kedves szóval a lakodalom utáni héten…)
Milyen árakon vállalnak esküvői fellépéseket a zenészek általában?
Hogy általában mások milyen áron vállalnak és mit nyújtanak, azt nem elemezném. A Fortuna együttes alapára 9 óra zeneszolgáltatás esetén (pl. 18 órától 03 óráig /3 fős együttes/ 93.000,-Ft szállítás a mindenkori üzemanyag költség + 3.500,-Ft (saját mikrobusszal szállítunk zenészeket és hangszereket) A 18 óra előtti vagy a 03 óra utáni díjazás megkezdett óránként 9.600,-Ft (Ez vonatkozik az utcai kísérésre, fiús háznál búcsúztatásra, lányos háznál a kikérésre is) Utcai kísérés, harmónikákkal, szaxofonnal történik. Újabban két fővel is vállalunk lakodalmat, ez a zenei költségeket változtatja meg (9 óra 65.000,-Ft, szállítás ugyanaz, túlóra 7.000,-Ft megkezdett óránként)
Tudsz mondani egy nagyon extrém példát, amivel valamilyen esküvőn találkoztál?
A legfurcsább kérés volt: Ne játsszuk el azt, hogy Lakodalom van a mi utcánkban… A miértre a menyasszony a rendezvény végén megadta a választ, ő nem sajnálja a régi szeretőjét, nem forgatja a karikagyűrűjét… Szintén furcsa lakodalom volt, amikor a vőlegényt a délelőtti hajvágásről a mentő vitte a szolnoki kórházba, mert rosszul lett, ott mondta ki az igent, a menyasszony egyedül táncolta végig az éjszakát. Két gyermekükkel ma is boldogan élnek…
Leginkább miben különbözöl a többi zenésztől?
Az utóbbi ötven év alatt végig muzsikáltam, mint szórakoztató zenei (OSZK) működési engedéllyel (zongora, orgona, szaxofon, tárogató, harmónika, gitár, furulya-blockflőte, ének) rendelkező zenész, 10 évig presszóban zongoráztam, énekeltem egyedül, tanári fizetésemet egészítettem ki a keresetemmel. Rengeteg emberrel találkoztam az éjszakában, soha senki meg nem alázott, én is mindenkit vendégként tiszteltem, sok jó szót és szeretetet adtam és kaptam.
Gyarapodott emberismeretem, mindezt az iskolaigazgatói munkámban hasznosítani tudtam, soha senki nem piszkált azért, mert rendezvényeken, lakodalomban muzsikálok, az is igaz, hogy részeg sose voltam. A zene nekem sokat adott, szülővárosomban ezért is megbecsülnek. Zenésztársaimmal együtt a szórakoztató műfaj igényes vonalát képviseltük mindig.
Elérhetőség
Soós Kálmán, zenész
Fortuna zenekar
06 (30) 497 5292
violinkulcs.soos@freemail.hu
