Esküvő Titkok - Interjúk esküvői szolgáltatókkal

Hangulat Duó esküvői zenekarMiben különbözik egy lakodalomban zenélni, mint valamilyen más rendezvényen?

Egy lakodalomban elsősorban a közönség összetétele és az esemény hagyományai határozzák meg a zenei műsor összetételét. A lakodalmi zenélés óriási felelősséget jelent a zenész részére, melyet csak nagy rutinnal, hozzáértéssel évtizedes gyakorlattal és – nem utolsósorban – óriási repertoárral lehet korrektül teljesíteni.

Együttesünk tagjai egyenként is kifogástalan szakmai tapasztalattal rendelkeznek, több évtizedes rutin alapján választunk stílust, dalokat, az aktuális hangulatnak és közönségnek megfelelően. Műsorunkban a hagyományos esküvői stílusok és dalok mellett bármikor tudunk váltani akár fiatalos, nemzetközi, vagy nótás-operettes hangulatra.

Két évtizedes esküvős szakmai tapasztalatunk pedig segít a lakodalmi események (torta, menyasszony és menyecsketánc, játékok, stb.) megfelelő “lereagálásában”, akár vőfély, vagy ceremóniamester nélkül is.

Mióta foglalkozol esküvőkön való fellépéssel?

Együttesünk tagjai több évtizedes zenei és lakodalmi pályafutást tudhatnak magukénak. Sokféle lakodalmas rendezvényen működtünk közre a hagyományos vidéki “sátras” lakodalmaktól az előkelő szállodákig, magyar és külföldi esküvői rendezvényekig.

Szerinted min múlik leginkább egy lakodalom hangulata?

  • közönség
  • zenekar
  • étel-ital

Nagyon fontos, hogy a zenekar és a közönség között létrejöhessen egy olyan kapcsolat, amely azután az egész este folyamán kiteljesedve felejthetetlen élményt ad a meghívott vendégeknek és természetesen nekünk zenészeknek is. Ehhez mindenképpen partnernek kell lennie a közönségnek is de elsősorban a zenekar szakmai felkészültségén múlik az illető csapat megnyerése.

Mit jelent számodra a zenélés és az, hogy lakodalmakban is felléphetsz?

A zenélés, a lakodalmak számunkra egy életformát jelentenek. A zenész valahol az életét, életmódját teszi fel erre. Gondoljunk csak bele, mi akkor “dolgozunk”, amikor mások szórakoznak. Boldogok vagyunk, ha az embereknek ötömet szerezhetünk és felvidíthatjuk őket, elfeledtethetjük napi gondjukat-bajukat.

A lakodalmi fellépések ugyanakkor nagy felelősséget is jelentenek a zenész számára, mert egy egyszeri, megismételhetetlen esemény legfontosabb közreműködői.

Mi a legemlékezetesebb pillanatod ami zenészként történ Veled egy lagziban?

Nekünk minden lagzi emlékezetes, valamilyen kis sztori, történés sokszor előfordul extrém helyektől, váratlan helyzetekig. Muzsikáltunk már fészerben, sátorban, kocsin, lóháton, stb. Sok anekdota van a tarsolyban, egyszer talán megírjuk ;) Egy valami azonban minden egyes lakodalomra érvényes: a menyasszony mindig gyönyörű!

Mi az az 5 dolog, amit Tőled kapnak az ifjú párok?

  • megbízhatóság (a szervezés és a tényleges lebonyolítás szakaszában is)
  • rugalmasság (zenei stílusunk a közönség igényeinek megfelelően gyorsan megváltoztatható)
  • szakmai tapasztalat, hozzáértés (több évtizedes gyakorlat nemcsak zenei, hanem a hagyományok terén is)
  • elegáns megjelenés, professzionális hangzás (magas minőségű hangszerek, igényes megszólalás)
  • rugalmas ár (a megrendelőnek lehetősége van kiválasztani a számára leginkább megfelelő árú szolgáltatást)

Milyen árakon vállalnak esküvői fellépéseket a zenészek általában?

Ez kényes téma, elég nagy szórású a piac. A lakodalmi zenekarok esetében pedig néha az ár a minőség rovására megy. Gyakori, hogy a megrendelő nem a hangzást, gyakorlatot, stb. részesíti előnyben, hanem egyszerűen az anyagiak döntenek.

Ezért fordulhat elő az, hogy pár 10.000.- Ft-os áron többtagú “zenekarok” rendelhetők akik általában kevesebb felkészültséggel, de annál több önbizalommal vállalják (és ronthatják el) a lakodalmakat.
Úgy gondolom a középkategória a nettó 50.000.- Ft/fő körül lehet, persze vannak drágább és olcsóbb szolgáltatók is

Tudsz mondani egy nagyon extrém példát, amivel valamilyen esküvőn találkoztál?

Egy lakodalmi zenekar esetében elég furcsa lehet, ha valamilyen “speciális” stílusú vagy irányú együttest hívnak meg a házasulandók. Találkoztunk már big-band jellegű, vagy punk rocker “lakodami zenekarral” – akik egyébként tisztességgel próbálták megoldani a nehéz feladatot.

Az előzőhöz képest extrémebb dolog, amikor mondjuk egy kongazenekar vagy éppen egy dobos és egy szaxofonos próbálja egy egész éjszakán keresztül a hangulatot biztosítani. Találkoztunk már ilyenekkel is – ezek általában sajnálatos szükségmegoldások voltak.

Leginkább miben különbözöl a többi zenésztől?

Együttesünk ars poeticája, hogy az esküvő hangulata, ne a zenekar, hanem a közönség igényeit tükrözze.
Igyekszünk a legjobb tudásunk szerint kiszolgálni az esküvői vendégeket, ezáltal megfelelni annak a bizalomnak, hogy egy ifjú pár együttesünket választotta élete egyik meghatározó eseményének közreműködőjévé.

Elérhetőség
Ispán Imre, zenész
Hangulat Duó – Trió
ispani@vipmail.hu
06 (30) 939-7386
www.hangulatduo.hu

Szólj hozzá!